Vettünk ma nékem új cipellőt, YEAH! Ölvendez, lajong minden tejipali dolgozó! Nekem ugyanis mindkét lábam oly magas szinten sikeres terméke az evolúciónak, hogy azt szavakba önteni még nekem sem könnyű! Kifejezetten jól megfigyelhető rajtuk a közvetlen rokonság pl. a Lúdfélékkel. Állítom fájni is azért szokott, mert nem bírja a rokonok örökös gágogását már elviselni.
Emellett hosszú de legalább keskeny, érzékeny, de cserébe én is válogatós vagyok. Magyarán olyan cipőt találni, ami valahogy ki is néz, állni is tudok benne, és talán nem is rohad le/el benne a lábam, hát... erős challenge. Ha pedig sikerült, akkor jön csak az igazi feketeleves! A talp. Nem bírják ezek a mai cipők az én lábam működését lekövetni. Legalábbi tartósan biztosan nem. 10-ből egy szolíd 6-7 cipőm talpa egyszerűen szétnyílik a lábközépcsontjaim zsírpárnái alatt. Van amelyik pár hónapot is kibír, de akad ami csak néhány hetet.
Node hogy lesz ebből ostor? Az elmúlt nagyjából 10 esztendőben, körülbelül a fenti arányban sikerült úgy cipőt vételeznem, hogy az előző, adott helyen vásárolt cipőm garanciaidőn belül megadta magát. A ma leadott terméknek ugyan nem szétnyílt a talpa, "csak" levált a cipő felsőrészéről, dehát a szabályt épp az ilyen kivételek erősítik. A lényeg, hogy tavasszal vettük, tavaszi/nyári cipőnek. A hely nevéből adódóan a 10próbát is simán ki kellett volna bírnia, ámde... Szerepét teljes mértékben betöltvén, az árából most vettünk egy őszi/kora téli cipőt. Szóval lehet, hogy fáj, de legalább ki a király?! Kíváncsi vagyok áprilisban ő is reinkarnálódik-é egy újabb tavaszi cipőbe. :P
Szóval éljen a garancia és a minőségi lábbelik, ti meg legyetek jók!
Ma, vagyis október 5.én szombaton sikerült
eljutni egy olyan ImagineBP sétára, amire tavaly októberben kaptam
jogosultságot. Közel 1 teljes esztendő eltelt, mire egy 2,5 órás programot
sikerült úgy beszervezni, hogy az mindkettőnknek megfeleljen. Lehet erről
elmélkedni, miért is volt így, de onnan támadom a kérdést, hogy most érett be
ennyire ez a program is, hogy jó legyen igazán, illetve mi is mostanra
készültünk fel rá igazán :P A séta rövid leírása az ImagineBP oldalán, a Bűnügyi
történetes résznél tartózkodik, mindenkinek ajánlom, vicces, tanulságos,
újszerű, szépen felépített és roppant kellemes szórakozás)
Most egy kicsit, az ígérteknek megfelelően
arról, hogy mi minden érdekeset sikerült csinálni az elmúlt nyár hétvégéin,
miért is nem volt jó ideje üres, 2 napos pihenés.
Talán Bükfürdőn indult a nagy pörgés,
valamikor április végén, ahol hosszú évek után először ismét szállodai
animátori minőségben mutatkozhattam, igaz csak 1 nap erejéig. Ez a 2 dolog együtt máris
abszurd, hiszen ebben a műfajban 1 nap szinte értelmezhetetlen időtáv. Rendezvényeken
lehet 1 napban gondolkodni, de ott már kialakult közösségek vannak, vagy elég
nagy a tömeg ahhoz, hogy szóba se jöjjön a közösségépítés igénye. A szállodában
azonban éppen az a lényeg, hogyan lehet idegenekből pár nap alatt alkalmi
kisközösséget varázsolni, akik jól érzik magukat (netán egymást), lehetőleg a mi aktív
vezetésünkkel. Ehhez már csak egy, nem kevéssé kemény adalékot sikerült
megkapnunk. Mivel ez egy gyógyszálló (ami Bükfürdőn nem kifejezetten meglepő),
és különben is bőven iskolaidő van még április végén (ráadásul akkor még épp
hideg is volt eléggé) gyerek, nos az viszonylag kevés volt a hotelban. Node
hogy lehet a szálloda vezetését meggyőzni az Animation World alkalmasságáról
gyerekanimációra, ha nincs alany? Nos a Danubius Hotels vezetősége áthidalta
ezt a problémát, és a közeli gyermekotthonból rendelt egy busznyi csemetét,
tesztalanynak. Éreztük, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hát nem alaptalanul.
Egy csapat nehéz sorsú kiccsávó, akik életükben nem
láttak még 4 csillagos wellness hotelt belülről, és legnagyobb örömük a medence
volt, amiben önfeledten pancsolhattak. Egymást felületesen ismerték csak, és a
hagyományos közösségi játékok elakadtak azon a ponton, hogy álljunk körbe
mindahányan. Általában nem szokott problémát jelenteni az improvizáció, de
itt... Estére nem sok maradt belőlünk, folyamatosan újjá kellett szervezni,
kitalálni, átalakítani mindent. És az, hogy sem nem akkor jöttek (késtek), sem nem addig
maradtak (sokkal korábban mentek), mint előzőleg számoltunk, csak az apró kellemetlenség volt.
Ebédszünetben épp csak haraptunk valami, 20 perccel később már a medencénél
nyomtuk, hogy ne maradjon ki program még véletlenül sem. 5 perc szünet nélkül pörögtük le a napot, és még össze kellett rakni
egy esti showt. Amitől egy icipicit tartottunk. Na jó, rettegtünk. Majdnem mindenki
elment már aki napközben ott volt és haver lett (mint kiderült, nem kevés
vendég volt beépített, illetve helyi dolgozó család, akik az esti showt nem
várhatták már meg, ahogy a gyermekotthonos csapat sem) Abban bízhattam csak, hogy a legjobb showimat mindig fáradtan (és/vagy betegen) csináltam. No, ez szerencsére bejött most is! Mr. választás a javából, mint kiderült 2
beépített emberrel, a 70+ idős úrral (egészen fantasztikus, óriási figura, régi vágású de vagány gentleman), óriási volt, teljesen
működött az egész.
Aztán persze az egész nem ért semmit, hiába
döglöttünk bele, egy mindeddig teljesen ismeretlen cég nyerte el a Danubius
megamegrendelést, még csak nem is a biztos befutónak tartott, már azokon a
napokon is a füredi Marinában aktívan dolgozó közvetlen konkurencia. Sebaj, mi emelt fővel jöttünk
el, rengeteg pozitív kritikával a tarsolyban.
Mindenesetre egy momentum biztosan megmarad. Bármennyire is nehéz volt ezekkel a gyerekekkel, valójában rettentő hálásak voltak minden apró gesztusért. Ebédnél pl. az egyik hangadó keménylegény (Ricsi, ha jól emlékszem, lehetett úgy 11 körül) épp akkor ért a svédasztalhoz, mikor én. Semmi más nem történt, csak ránéztem, és a nevén szólítva megkérdeztem, Mi a helyzet Ricsi úr? Azt az őszinte mosolyt, ami annak szólt, hogy őt valaki a nevén szólította, és érdeklődött iránta, törődött vele, ha csak egy kérdés erejéig is... Az az egy mosoly, az a boldog arckifejezés, az a sugárzó hála, megérte az egész napi pörgést.
Összefoglaló videjjóó itten:
Következhetett az, ami a legkirályabb móka az egész szakmában, az animátor képzés. Csurit, Tamit, Szatyit és jómagamat összezártunk 10 lelkes ifjú animátorjelölttel Balatonszemesre. No ebből csak jó dolgok sülhettek ki, élveztük azt hiszem mindahányan az egészet, én alig várom a következőt! Szatyival természetesen elővezettük a kéz nélküli pisilős jelenetet, amellyel osztatlan sikerünk volt. Ezenfelül volt elmélet is, gyakorlat is, táncoltunk is, íjaztunk is, de pl. iszogatni most nem sikerült annyit, mint a régi szép időkben. Bezzeg, amikor még asztalon táncolás és vetkőztetés történt, ejj... :P Remélem Az újoncok minél többet dolgozhatnak velünk a jövőben, hogy nekik is lehessenek hasonlóan súlyos sztorijaik:)
Aztán jött egy jó kis Osztrák Veterán Rally, Győrben az AUDI gyár udvarán (a gyár területére jellemző, hogy negyed órát lehet mellette - nem, nem körülötte - autózni) , ahol végre ismét kétnyelvű műsorvezetői alteregómban léphettem a virtuális színpadra. Erősen jólesett, bár megizzasztottak, elvégre bármennyire is hihetetlen, még nekem sem könnyű 2 órán át egyfolytában, szinte megállás nélkül beszélni, közben 160(!) kocsit bekonferálni, nyelveket váltogatni és figyelni ki kicsoda, micsoda, ki a VIP, kiről, mit lehet/kell elmondani... Node, hogy én megtaláltam-é a számításomat az autók közt? Nos, az alábbi néhány kép talán segít megválaszolni a kérdést: :D
Ebbe még Mr. Fusion nem került beépítésre, de tervezés alatt van.
Egy ilyenről készült poszter több mint egy évtizede ékesíti szobám falát:
Sajnos az utóbbi időben ismét nem tengenek túl az animációs megbízások, így esküvőkön vagyok kénytelen kiélni magam. Ebből is volt néhány az idén, a maga nemében természetesen mind különleges. Az első a Vajdahunyad várban már csak azért is kedves volt a szívemnek, mert németül kellett társalogni a család NDK-ba szakadt részével. Itt ráadásul elég dominánsan Rockzene szólt, a vőlegény átöltözés után konkrétan rövidnaci, mötálpóló plusz bakancs ornátusban vonult fel, piros boával a nyakában érkező felesége oldalán. Kemény volt na, pedig nem is élnek az anyjukkal, és macskájuk sincs!
Az internacionális esküvők vonalán nyomultam tovább, bár lengyelül sajnos nem tudok, így ott tolmácsra volt szükségem, de így is kiváló hangulatot sikerült teremteni Kőbányán. A bulit indító táncház pedig egészen szenzációs volt! Élő csángó zene, egy táncos/muzsikus figurával, (aki a 40 fokban mintegy 5 kilótól lendületből megszabadult), hihetetlen pörgés/forgás/lépegetés, rongyrázás volt. A lengyelek pedig bizony tényleg tudnak mulatni, és valóban úgy koccintgatnak vodkával mintha víz lenne. Nem volt sok szomorúság, vagy nyelvi nehézség az este folyamán még véletlenül sem. :)
Kingáék szeptemberi esküvőjére pedig a főmeteorológus örömapa adta a garanciát: kb. 1 perccel azután, hogy beléptek a templomba, irdatlan zuhé jött, ami pont addig tartott, hogy utána még a mise vége előtt (bő másfél óra, engem kissé megviselt) kényelmesen ki lehessen készíteni a koccintás kellékeit, és még fotózásra is maradjon idő a következő etap eső előtt. :) A visszafogott partyhangulat ellenére (mondjuk a menyasszonyt és családját van szerencsém ismerni, igen meglepett volna, ha a ház oldala veszélybe kerül), úgy érzem sikerült néhány emlékezetes pillanatot varázsolnom az estébe. Számomra mindenesetre bizonyosan az marad a pont, mikor új értelmet nyert számomra az "izzadni mint k*rva a templomban" c. szólás. Történt ugyanis, hogy még a legelején szóba került, hogy nekem kellene eligazítani a násznépet. A templomban. Bent. Jeleztem, hogy nem vagyok egy zavarbajövős típus, de nem gondolom, hogy alkalmas bzw. méltó lennék arra, hogy egy oltár előtt állva osszam az észt. Kértem, hogy ezt lehetőleg csak végszükség esetén. Hát eléggé végszükség lett. Már épp megbarátkoztam volna a helyzettel és a gondolattal, próbáltam összeszedni a mondandómat, mikor is elérkezett a nagy pillanat. Ekkor az atya, még háttérben állva, nem hivatalos formában, de beszélni kezdett a násznéphez, hívekhez. Elmesélte, hogy ő keresztelte anno a menyasszonyt, és ő milyen jó kedves és bájos teremtéssé cseperedett, illetve hasonló szép dolgokról beszélt. Majd átadta a szót nekem, azzal a végszóval, hogy akkor most a szokásoknak megfelelően a násznagy hirdesse meg ezt az esküvőt, és nyissa meg a ceremóniát. Ahamm. Hát hogyne! Templomi szokások szerint. Én. No persze. No de Norbeet azért csak így nem lehet végzetesen megkavarni (ahhoz azért legalább egy autópálya kell), így minden lelki erőmet összeszedve, rutinból megszólaltam. Miszerint szép jó napot kívánok hölgyeim és uraim, mélyen tisztelt násznép... Vagy valami ilyesmi. Nem tudom. Nem emlékszem. Régen koncentráltam ennyire minden egyes szóra külön. Később annyit mondott az atya, hogy nagyon tetszett neki, szép volt és illő(!), baráti és kedves. Ritkán szoktam így örülni, egy pap szavának. De tényleg!
Pfú, még mennyi minden történt mostanság, és én mégis mennyit írtam már... Node remélem sikerült kicsit közelebb hozni ezt a világot hozzátok, és elmesélni, miért jó poén ez 11 év után is a magamfajtának.
Most zárom soraimat, legközelebb szenvedélyekről szólok, ha igaz, addig is legyetek jók (valójában ne), és minden jókat!
Történt egyszer még áprilisban, hogy megjelent egy cikk egy készülő filmről, benne ezzel a trailerrel:
Az első felcsendülő csellóakkordnál éreztem, hogy no, hát akkor holnap megyünk is megnézni. Teljesen megrökönyödtem, mikor kiderült, hogy erre bizony még majd fél évet várnom kell. A téma a Forma1, (annak is az első aranykora), a zenét Hans Zimmer jegyzi, a rendező Ron Howard pedig néhány kisiklása ellenére bizonyított korábbi igaz történet feldolgozásaival. (Apollo13 illetve Beautifil Mind) Mondanom sem kell, régen vártam ennyire mozifilmet, ha ugyan már egyáltalán.
Utánaolvastam, youtube videókat, dokumentumfilmeket nézegettem, felkészültem a sztoriból. Ugyanakkor igyekeztem tudatosítani magamban, hogy ne ezt várjam, hiszen mégiscsak egy hollywoodi terméket láthatok majd, ennek elengedhetetlen mellékhatásaival. Mondjuk erősen meglep, hogy 37 évet kellett várni erre a filmre! Annyira adja magát a sztori: 2 teljesen ellentétes karakter, minden túlzás nélkül hősiesnek nevezhető, vérre menő és halált megvető versengése az utolsó utáni pillanatokig. Egyszerűen tökéletes filmalapanyag, szinte csak elrontani lehet(ne). Szerencsére elkerülték a csapdát, és ügyesen lavíroztak a sztoriban és a karakterábrázolásban egyaránt.
Kinek a szókimondó, megszállott, precíz technokrata Lauda (Daniel Brühl Oscarját követelem és elvárom), kinek a Latin Lover, alkoholgőzös playboy, de szintúgy megszállott Hunt. (Bernie Ecclestone a Forma1 mindenható ura, aki nyilván személyesen ismerte/i mindkettejüket, szerint Lauda megtévesztésig stimmel, Huntot azonban bármennyire jó is Hemsworth, nem lehet visszaadni. Annyira különleges kisugárzású alak volt... Hunt fia még Heath Ledgert említette, hogy ő talán, esetleg...)
És akkor Norbee egyszercsak észreveszi, hogy hoppá, 4DX-ben is nézhető eme filmalkotás! Mikor máskor próbáljuk hát ki ezt a mókát? 3D ugyan ehhez a filmhez nincsen (nekem a legkevésbé sem hiányzott, nagyjából szemfényvesztésnek tartom amúgy is), de amikor a beröffenő V12-es motorok felzúgásakor megremeg az ember alatt a szék, belső kamerás gyorsuláskor megindul a szembeszél, kanyarban pedig kishíján kizuhan, akkor egyfajta mélyről jövő, ösztönös gyermeki vigyor ül ki az ember képére, miszerint: EZ JÓÓÓ! :D És tényleg az! Enélkül is le lettem volna nyűgözve, de így... Ki jön velünk a következő körre? Nem az a kérdés megnézzük e még, hanem, hogy hányszor ugye!
A japán verseny előtti résznél Zita megkérdezte ki lesz hát a világbajnok. Természetesen hagytam izgulni. :) Mondjuk, Ő sokkal kevésbé él együtt a Forma1-el, és még ő is lenyűgözve, vigyorogva nyilatkozott a filmről. Ez azért jelent valamit! :)
Szóval aki szeretne jó filmet látni, az nézze meg, de RUSH tempóban, és ha egy kis extrát is akar, ez a 4DX ez kétségkívül mókás játék :)
Mintha magam csináltam volna (leszámítva, hogy nekem nem lesz izomlázam az unalomtól a versenyeken), egy kis videóblog a filmről: (majd egyszer én is szeretnék ilyen jó kis blogokat csinálni tudni)
Megérte fél évet várni rá, ezért is eme hosszú írás. Hamarost igyekszem összefoglalni miért is volt június óta minden hétvégén valami extra program, és mi minden jó vár még ránk, addig is boldog aktuális napszakot!
Köszöntelek benneteket, akik nyilván mindannyian egyéniségek vagytok, - és néhány kivételtől eltekintve még különbözőek is. Magam részéről eddig egyszer próbálkoztam (úgy 8 esztendeje, te jó ég) egy viszonylag harmatosat a blogoszférába való betö.. szivárgással, de most, itt a csapó 2!
Jó kis testvérblogokat olvasgatok naponta a világ minden tájáról, érkezett néhány biztató szó is, gondoltam lássuk hát, mit tudhat egy magamfajta hozzátenni ehhez a szubkultúrához. Velem úgy általában viszonylag sokminden szokik történni, amikről igyekszem majd némi áttekintést adni, összefoglalni, - jóeséllyel nem mindig röviden - merre is folyik körülöttem a világ. Ezenkívül aligha hiszem, hogy el tudnék határolódni érdeklődési köreimtől, így szó lesz majd biztosan Forma1-ről, repülésről, politikáról, közéletről, hétköznapi helyzetekről is... érzés és visszajelzés szerint próbálván összekiskanalazni az ideális porciókat/arányokat.
Norbee nem érti rovatot is tervezek, elsősorban azok kedvéért, akik a jól ismert kék hétterű "F" word közösségi oldalon egyáltalán nem (tényleg van még ilyen ember a XXI.században?!) , vagy csak kevéssé aktívak, ezáltal nem követik ottani, nem ritka de legalább fajsúlyos megnyilvánulásaimat.
Hogy ezenfelül mi fog még eszembe jutni, amit érdemesnek érzek majd megosztani 2 héten belül szinte az egész világgal? :P Ez annyira meglepetés, hogy még nekem is az, de igyekszem rutinos blogger ismerőseim példáit követve megtölteni tartalommal ezt a kis felületet.
