Szenvedélyek kezelése

Mi vesz rá valakit - aki  25 fok Celsius fölött, fokonként, exponenciálisan jobban szenved - arra, hogy 3 teljes napot töltsön egy (nem hideg, viszont forró) aszfaltcsíktól néhány méterre, munkavédelmi sisakban, érintésvédelmi gumikesztyűben és vastag overálban? Valószínűleg ugyanaz, ami arra sarkallja, hogy hasonlóan szuperoptimális klimatikus viszonyok közt, egy másik betoncsíkot, nevezetesen a kecskeméti reptér futópályáját is igen közelről vegye szemügyre. Bizony, ez csak a Heineke, izé a szenvedély lehet!

Aki ugyanis még valamikor Senna fénykorában kezdett el Forma1-es versenyeket nézni, és Schumacher felemelkedésével egyidőben, bőven a 90-es évek elején kezdett komolyan, és azóta is tartóan rákattanni a dologra, az bizony már menthetetlen. 2012-ben, Gergővel jutottunk ki először F1-es versenyre élőben, ami annyira komoly élmény volt, hogy adta magát, hogy szintet kell lépni! Közelebb kell jutni, be kell kerülni a rendszerbe, közelebbről meg kell ízlelni a benzin és az égett gumi illatát! 

Nosza, sportbírónak lenni mókás dolog lehet, baráti tanácsokkal és élménybeszámolókkal ellátva belevágtam hát, és ... 20-onpár év passzív rajongás, némi elméleti alapozás és vizsgázgatás után egyszercsak azon kaptam magam, hogy egy súlyos tűzoltókészülékkel a kezemben rohanok egy időmérő fotocella felé a Hungaroring aszfaltján, a 2-es kanyar előtti lejtős féktávon. Felfelé. PÁr perccel később ugyanilyen tűzoltókészülékkel igyekszem többekkel együttesen eloltani a demonstrációs célból felgyújtott személygépjárművet - sikertelenül. :) (később is csak egy nagyobb darab tűzoltóautónak sikerült véglegesen ártalmatlanítania szegény szebb napokat látott Daewoot).

Arra nem is számíthattam, hogy rögtön az első munkanapomon (vagyis a Michelisz Norbi révén itthon is egyre népszerűbb WTCC második versenynapján) élesben is szükség lesz erre a műveletre, mikor szerencsétlen Tarquini mester rommá tört gépét kellett felvigyáznom ily módon, másodpercekkel azután, hogy egy ártalmatlannak induló koccantás nyomán, igen csúnyán beesett elénk a bukótérbe. Csórikám azt sem tudta hol van, mikor kitámolygott a rommá zúzott Hondából.

Szabadjon megjegyeznem, hogy bruttó 2 Safety Car mögötti körre volt szükségünk ahhoz, hogy a roncsot eltegyük a bukótér veszélytelen sarkába, letakarítsuk a törmeléket, felszúrjuk a kifolyt olajat, és újra üzembe helyezzük a pályát. A 3. kör már csak a túlbiztsosítás miatt volt szükséges, utána mehetett is tovább a verseny ismét élesben. Hasonló művelet pár héttel később, Salzburgban, az ETCC versenyen 5 körig tartott, majd mivel nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, a versenyt le kellett inteni. (Kandi kamera gyanús felvételek, csak erős idegzetűeknek itt, baleset 6:22-nél, onnantól börleszkbe illő szerencsétlenkedés, pl. a keréktelen autó felhúzási kísérleteivel, 11:20-tól) Hiába no, nem érdemtelenül Magyarországon képzik immár az összes környékbeli ország sportbíróit, és az sem lehet véletlen, hogy Abu Dzabi, Bahrein és majd Szocsi is innen visz embereket képezni és betanítani.

A "sikeres"* bemutatkozás segített a Forma1-es bírói csapatba is bekerülni, ami aztán minden reményemet és elvárásomat magasan túlszárnyalta! (*Erről megkérdezném az öreg Tarquinit is, aki ugyan külön megköszönte a gyors és szakszerű segítséget, de aligha sikerként értékelte kiesését) Az esetről készült, Norbeet sem nélkülöző videó megtekinthető itt:

Álljon itt néhány fotó, annak emlékére, amit életem legforróbb hétvégéje adott nekem: (48,9 fok volt a legmagasabb érték amit mértünk, de árnyékban alig volt több 39-nél...).

Pole pozícióban, fél órával a rajt előtt

Poszton

Ott igen. Pont ott.

Ehhez nem tudok kommentárt fűzni, még mindig könny szökik a szemembe...

"Szerencsére" a 3 nap alatt egyetlen egy éles bevetésre sem volt szükség a 3-as kanyarnál, illetve 9-es posztnál. Leggyakrabban Tulipán főméltósága használta a kék zászlót, ami ugye annyit tesz, figyelj, gyorsabb autó jön mögötted, engedd el!

A hétvége alatt készült közel 600 fotográfia és pár videó, a dobhártyaszaggatás, a részletek varázsa (lásd meg az autó mozgásából az edzésen mikor megy tele, mikor üres tankkal, ki milyen íven fordul, hányadik rázókövön tolja be az utolsó fokozatot...) a versenyek izgalma (főleg a GP2 volt nagyon kemény, de pl. azt élőben, közvetlen közelről látni, ahogy Grosjean a Mansell külső ívén beszúrt Massa mellé... Grosjean fedélzeti videója itt. Mindezt úgy, hogy ugye magam is Vörös vérű vagyok, és a mellettem álló kollégán sem véletlenül volt piros, Ferraris cipő (ráadásul ő kifejezetten Massa szurkoló). Ezzel együtt is csak csettinteni tudtunk, hogy ez igen, ez így, ez nagyon rendben volt! Mint ahogy amúgy később Massa is hasonlóképp nyilatkozott a dologról) , a pálya nyomokban (bár tényleg csak nyomok lennének) fellelhető retró hangulata, a pályán való körbebuszozás (vesd össze a 2012-es nézői képeimet, amikor azon röhögtünk mit keresnek a volános Volvók a pályán), nem beszélve a Boxutcai és egyéb helyeken elkövetett sétákról, viszont mindent megért. Ja, és még fizetést is kaptam érte! Bár, ha mondjuk kétszer ennyit kellett volna nekem befizetni, jóeséllyel akkor is mentem volna. :)

A hétvége egyik csúcspontja kétségtelenül az volt, mikor a rajt előtt áthúzott és flikkflakkolt felettünk 3 Gripen, Norbee bácsi örömét halmazatilag, egészen extrém szintekre emelve. :)

Innen már csak 1 hét, és egy ugrás volt Kecskemét, ahol is a fent nevezett Gripenek mellett további nagy, hangos, környezetszennyező és pusztításra tervezett gépszörnyek repkedtek felettünk. Nem kevésbé volt meleg (mondjuk legalább nem overálban voltam, árnyék viszont még annyi sem volt).

A végére szinte mindenki aludt egy keveset (vagy akár 3 órácskát), csak én bírtam egyedül végig valamennyi formációt. Mint amilyen pl. az 5 Su-27esből álló Vityazi gárda volt, és bár nem szaggatták szét sem magukat, sem a nagyvasakat, Őket akarom. Még! Úgyhogy innentől cél a moszkvai airshow, ahol ráadásul MIG-29-esekkel kiegészülve is nyomják. Bizony. Középtávon feltétlenül meg kell tekintenünk úgy érzem, ráadásul nem is ez a lényeg... De nagyon. :)

Hátam mögött a Vitézek 27-esei. ARGH!

Nos, azt hiszem ennyi lenne mára. Jelen bejegyzés kapcsán az futott át a fejemen, hogy ez a blog dolog nem feltétlenül az én műfajom. Én pofázni, gesztikulálni szeretek, meg magyarázni, hangsúlyozni, kikacsintani, utalgatni... Ezt itt mind nem lehet. Vagy legalábbis nem úgy. Ez amit itt leírtam, annak, aki nem érez különösebb vonzódást, autók és vagy repülők iránt, nem is annyira érdekes. Mondjuk magára vessen, hisz nem tudja mi a jó... :P

Szóval, hogy mikor lesz új bejegyzés, nem tudom még, de vélhetőleg a lakásfelújítás témakörének körbejárása lenne esedékes. Javaslatokat várok még ezügyben!

Minden jókat, boldog új évet, térerőt és egészséget!